Vissza a főoldalra


VÁCI MIHÁLY: VALAMI NINCS SEHOL
Válogatás Váci Mihály verseiből




Megjelent a költő születésének 70. évfordulójára
Válogatta és szerkesztette, valamint az Előszót írta

Finta Éva

Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1994.


ELŐSZÓ

Mikor hal meg egy költő és mikor, hogyan születik újra a megtartó emlékezetben, a mindenségjáró lélek mikor öleli vissza őt magához a felejtés elveszejtő bugyraiból - az idő meglepetései közé tartozik. Hiszem, sok-sok élete van a műnek, ha emberi érték, érvényesség hordozója. A tetszhalál s a fel-felemelkedés belőle mindig is kísértette az alkotókat és alkotásaikat. Ne legyünk hát könnyelmű pártfogói a felejtésnek, a divatok makacs rögeszméinek, miket mindig eltöröl az idő. Hallgatózzunk csak bele a mindenségbe, a folyamatos időbe, a végtelen tágasságaiba, s akkor megszólal bennünk is az a hang, mellyel a költő korát és az őt túlélő időt szólongatta.

Nem kell nekünk Váci Mihályt megvédenünk - csak ne fosszuk meg magunkat tőle. Nem kell a múltat átfestenünk - csak ne tagadjuk ki az ismereteinkből. Nyissunk teret a dolgoknak, hogy minden valós értékei szerint kerüljön a helyére. Ami élni képes, megél ellenünkre is. Ami örök, az túlél bennünket is. Ne idegenkedjünk egy-egy monumentálisan romantikus lélek lelkesedés - íveitől. Ismerjük meg őt, többet nem tehet értünk.

A költők megvívják az idő harcát pártfogásunk nélkül is. A kérdés csak az: mivé leszünk, ha nélkülük lépünk a jövő fehér falai közé?



Vissza az előző oldalra