Vissza a főoldalra


HATÁGÚ A SÍP!
Gondolatok Balla D. Károly legújabb verseskötetéről



Forrás: Holnap, 1992/10.


A Hatodik Síp Könyvek sorozata 1991-ben indult. Aki az azonos kárpátaljai folyóiratot ismeri, kitalálja, kik a létrehívói és gondozói. Név szerint a budapesti Németh István és az ungvári Balla D. Károly.

Kezemben Balla D. Károly "hóban és homokon" c. legújabb verseskötete, szintén 1991-es kiadvány, de sorrendben a negyedik a sorozaton belül. Óriási teljesítménynek tartom, hogy egyazon esztendőben négy kötet kibocsátására vállalkozott a kiadó, éppen, mert tette és teszi ezt csaknem mellékfoglalkozásként, a legválságosabbnak tekinthető időkben, amikor az infláció és az elszegényedés naponta válságba sodor komoly múltú kiadványokat. Reménykedjünk, hogy Budapest - Ungvár kettős gyökérzetébe kapaszkodva nem fújja el a szél ezt a szép és sikeres vállalkozást, ami jellegét tekintve egyedülálló ezen a vidéken. A Kárpáti Kiadó gazdasági csődje ugyanis egyre reménytelenebb helyzetet teremt a terület magyar nyelvű könyvkiadásában.

Balla D. Károly jelen kötete válogatás a költő eddig megjelent verseiből. Az ungvári születésű és lakhelyű költő, író, műfordító, lapszerkesztő mintegy ego - ját, költői és emberi alkatát, fejlődési útját foglalta benne össze. "Ego sum via, veritas et vita" (Én vagyok az út, az igazság és az élet) - írhatnák e kiadvány homlokára a bibliai mondatot. Nem a költő elbizakodottsága rejlik benne, hanem a kényszer, amivel minden alkotó szemben találja önmagát: önmagunk megismerésének, a minden emberben ott vergődő rejtelmek feltárásának kényszere a továbbhaladás érdekében. A kötet címadó verse is ezt az utat és kínt fogalmazza meg. Ezt a tendenciát látom érvényesülni a versek elrendezésében is, ami egyben a kötet érdekességét is adja: bár írásait ciklusokba foglalja a szerző (összesen háromba), de betartja a születés kronológiáját, s ettől mindvégig nem szakad el.

Az első ciklus, mely tizennyolc verset tartalmaz, A lila sikoly címet viseli az indítóvers ihletésében. Olyan írásokat sorakoztat fel benne a szerző, melyek túlnyomó többsége már szerepelt korábbi köteteiben más cikluscím alatt, a rendező elv egészen más törvényeinek besugárzásában.

Most új tartalmat kölcsönöz az írásoknak az átrendezés. A versciklus az 1977-79- es évek anyagából válogat. Az eszmélkedés első hangját halljuk ki belőle, a vívódó ember első kísérleteit az önmegvalósításra - költészetének abból a lázas és lázadó korszakából, amikor az életkori sajátosságok még nagyon determinálják a műveket. Ez a ciklus - anyag mindenképpen a múlt. A költő múltja. Balla D. Károly felnőtté válásának, célba érésének küszöbe. Néhány verse belőlünk, barátaiból is előcsalogatja az indulás, valamennyiünk közös indulásának első áhítatát, a közös összejöveteleket, felolvasások intim hangulatát. Ilyen vers "A lila sikoly", az "ady" (egy korábbi változatban Most megint Adyt olvasok volt a címe), a "sas vagyok, rigó vagyok", a "csontváry", "Michelangelo". A költő formai érzékenysége még nem nagyon szól ki ezekből a jobbára szabadversekből. Talán csak a "vihar" és a "Michelangelo" kivételek igazán. A "vihar" (1979) sajátos zeneiségével, a "Michelangelo" (1978) nyelvi játékaival, formai keménységével vonja magára a figyelmet. Hogy szívesen játszik a forma adta lehetőségekkel, az ezekben a korai versekben is megmutatkozik, noha szemmel láthatóan a szabadvers szféráján belül kamatoztatja igazán kísérletező kedvét. Különösen figyel a sorok tagolási lehetőségére. A prózaversek "faltól falig" tömbje mellett gyakran manipulál az enjambement változataival, de leginkább a legmerészebbnek tekintett szóáthajlással. Kedveli az ismétlést, melyet nagyobb egységek: sorok, versszakok tagolására használ. S bár a szigorú hagyományokba kapaszkodó lüktetés nem jellemző a ciklusba foglalt írásokra, Balla D. Károly szabadverseiben is meg - megragyogtat konkrét ritmusegységeket, s a váltakozó, nem szabályosan egy törvény köré szervezett sorok természete gyakran hangolódik az anapesztus, a krétikus ütem vagy a közömbös spondeus és molosszus dallamára. De szívesen használ ennél nagyobb ritmusegységeket is, minek következtében írásai tömbösen, mélyen hullámzóak, amit a sorok többnyire emelkedő lejtése is megnyújt.

Összefoglalva az első ciklus témavilágát álljon itt "az igen és a nem" (1979) c. vers utolsó négy sora:

      Két véglet gigásza harcol itt,
      az igen és a nem,
      törvénytelen gyermekei
      ennek az is - is világnak.

A választás, a vállalás gondja - felelőssége az egész köteten végigvonul. "Tegnap azt mondta az egyik bennem lakó rigó hogy / sas szeretne lenni" - írja a "sas vagyok, rigó vagyok" -ban. Az önmagával folytatott küzdelem azonban teret nyit a megújulás felé:

      ideje lenne szemellenzőim mögé kirándulnom
      logikámtól megszabadultan szétnézni a világban.
              ("fikciók felé")

A költemény záró versszakában fogalmazódik meg a dolgokkal való szembesülés végső konklúziója:

      ideje lenne egyszer már gyűlölni a szépet
      minden igen helyett kimondani a lázadó nemet
      és kikiáltani a fikció teljes jogát
      minden kifundált ráció felett."

A Mesék és mítoszok ciklus ezt a szembesülést bontja ki huszonnyolc versben, melyek az 1979 - 1987 közötti időszakot ölelik fel. Az "éden" c. indító verset a ciklus "előszavának" is tekinthetjük. A "Három másodpercem" az, ami a kötet belső koncepcióját igazán felülmúlja. Ez az 1980-ban született prózavers a kötet egyik kulcsírása. A Taigetosz tragikus szimbólumát állítja benne párhuzamba a felnőtté válás, az elszakadás, a feladatban - felelősségben magunkra maradás drámai pillanataival. Igazi, Balla D. Károlyt kimondó, felmutató drámaiság ez, melyben a költő otthonosan feltalálja kontrasztos alkatát:

      Három másodpercem volt arra, hogy megtanuljak re-
      pülni. Még érezni vélem apám kezének mele-
      gét a hónom alatt, amint meglóbál a mélység
      felett, mintha még szeretetéből is sejlett volna valami ösztöneimben, pedig már elszakadtam.

- írja a kezdő sorokban. Ez az egyetlen lélegzetből merített hatalmas jajkiáltás, ami a vers, iszonyú feszültségekben meríti témáját, s ezt a feszültséget lassú fokozatokban oldja csak, hogy utolsó mondatával végül megnyugtassa az olvasót: "Egy óra múlva már alig látszott a Taigetosz". A szeretet, a gyermekkor köldökéről lemetszett költő megtanult "repülni".

Hogy változatlanul egyik legjobb írása ez Balla D. Károlynak, az alighanem az őszintén megélt dráma mély levegőjének köszönhető. Ez a drámaiság azonban az egész versciklust belengi. Az "Amikor Elektra megérkezett" c. versében ezt a drámaiságot a sors megsejtésének nyugtalanító bizonytalanságával s még ennél is nyugtalanítóbb bizonyossággal fokozza:

      Talán nem is annyira azt érezte,
      hogy Elektra jön el hozzá,
      hiszen azt sem tudta, hogy Elektra létezik ,
      inkább csak azt érezte,
      hogy VALAKI eljön hozzá.
      Oresztész érezte,
      hogy valaki eljön hozzá.

Az sem lehet véletlen, hogy a szerelmes verseket egy kivételével ebben a ciklusban helyezte el a szerző. Hiszen változásaink, emberré érésünk legnagyobb nekirugaszkodásait a szerelemnek köszönhetjük. De mítoszteremtő és mítoszromboló hajlamaink kialakulását is. "Szerelem - kolonc igázza nyakam. / Te nevetsz, nem érted, / teher hogy lehet az, ami emel - - " - írja a "Cím nélkül" - ben.

A kötetnek ez a második, tehát középső versciklusa tartalmilag és talán verstani szempontból is a legizgalmasabb szakasza. Már mutatja: Balla D. Károly felkészült verselő. A legváratlanabb helyeken is felbukkanó enjambement mellett már ott vannak a görögök formaérzékenységét idéző költemények is. Példa erre a "nyugtalan éj - csend" verse, mely ötlábú, anapesztikus sorokból építkezik igen bravúrosan. A klasszikus verselés hagyományait alkalmazó írásaiban van valami a babitsi építkezés szigorából. Utolsó másfél sorát ideidézem a beavatás kedvéért:

      ....................Telehold araszol
      ragyogó fonalon: hegedűk szakadó idegén.

Egyre otthonosabban érzi magát a költő a szonett formai korlátai között is. Az "Érik bennem a halál" c. verse Andrej Tarkovszkij emlékére készült. Meghökkentő a hagyományos formán belül az enjambement jelenléte, ismét szóáthajlással:

      "Csak most tanulom olvasni a hom -
      lokomba vésett hieroglifákat.

Vagy:

      Amit nem ért: érthetővé absztrahál,
      s én közben egyre érzem: férfi -
      vá most érik bennem a gyermek halál.

Ez már a nyolcvanas évek költészete. A "mesék és mítoszok" cikluszáró verseinek érdekessége, hogy ütemhangsúlyos tagolás mellett időmértékes lejtést is hordoz, bár ilyen természetét a különböző mértékek szabálytalan váltakozása adja. A költő felszámolja benne ifjúságának rajongó korszakát, az elemzés és kételkedés férfikora hangját szkeptikus tónusokkal módosítja:

      vermektől óvakodj mindig és mindenütt
      egyensúly? - szakadó kötelek!
      borul az ég is, ha óvatlan kiderült
      vigyázz, mert forog a köpönyeg.

A Sorsfalak között c. záróciklus 1987 - 1991 között született verseiben a társadalmi mozgás irányaiból kiábrándult felnőtt férfi és az ezen belül saját sorsát negatív képletekben megfogalmazó költő hangján érintkezik a szerző a problémákkal. A ciklus szinte valamennyi versét példaként idézhetném ennek bizonyítására. A költő feladata azonban a harc, és nem a megadás, az önfeladás. Balla D. Károly a szülőföld ölelésében nyeri vissza emberi és alkotói erejét:

      de meginogva
      mégis lábunkat vetjük az ibolyányi földön.

S hogy ez az energiaáramlás vidék és szülötte között maradandó lehessen, annak feltételét a záró sorokban fogalmazza meg:

      szél el ne hordja
      eső el ne mossa
      tenger magába ne nyalogassa.

Balla D. Károly kísérletező elme. Ezt talán részben a fizika iránti érdeklődése és ebben szerzett tanulmányai is fokozzák, melyek különösen ötvöződnek filológiai felkészültségével. Szívesen fogadja be a költészet divatos áramlatait. A pillanatnyilag aktuálisakat és talán Adyig visszamenően bármelyiket. Mégis egységes az, amit létrehoz, mert átjárja az alkotó egyéni kötődése a világhoz és a kultúrához. A "szemafor"c. verse egyetlen metafora. A "hóban és homokban" címadó írása, az ismétlés eszközével teremt zenei és gondolati ritmust, mintegy körkorgásként. A "türemkedés"-t is az ismétlés játékossága járja át, bár tartalma szerint meglehetősen komor. A "ráolvasó rontás ellen" viszont szóalkotásaival, szikrázó ötleteivel meghökkentő kísérlet, s csaknem végig a játék öncélú örömét véljük benne felfedezni, a verset záró fogalom: "megmaradsz" - lekapja a mosolyt a szánkról. Tudatosítva, hogy itt valami mélyebb közlésről van szó:

      ajtó nincs csak korporés
      bokszpárnából orrlövés
      tárogatót tárogatsz
      kígyót bűvölsz - megmaradsz."

A kötet címadó verse a ciklus belsejében jelenik meg. Benne összemosódik ama bibliai példa, a Krisztusé a költő alakjával, illetve az általános emberi sorssal, melyben a születés, emberré válás kínjai s a feladat, a misszió felvállalása közös szimbólumban egyesülnek. A szabályos háromszótagos, hangsúlyos ütemekben lüktető hatversszakos költemény ritmusát erősen befolyásolja a versszakok záró sorának ismétlődése, s így a refrén molosszusa és anapesztusa rondószerűen simul többnyire krétikus lejtésű ütemekhez:

      újra gyúl égi fény
      ünnepen torokon
      támadj fel támadj fel
      hóban és homokon."
Balla D. Károlyról elmondhatjuk, amit Egon Friedel századeleji német kultúrtörténetíró az olasz reneszánsz képviselőiről állít: "...ragyogóan alakították azt, amit a tömeg tagolatlannak érez." Balla D. Károly jellegzetesen olyan alkotó, akiben a kor, a környezet hangsúlyosan jelenik meg. Kárpátalja olvasó népe felismeri magát a költő verseiben, azonosítja magát a költő látásmódjával, holott a költő az, aki mondanivalóját a közösség szájáról olvassa le.


Vissza az előző oldalra