A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején fellépett kárpát - ukrajnai magyar írók nemzedékéhez tartozó költő neve ismerősen cseng a honi olvasók körében is. Verseit elég gyakran közlik lapjaink, folyóirataink. Ez évben megjelent verseskötetének példányai nálunk is forgalomba kerültek.

Az Idő - korongon valójában második kötete Finta Évának. 1979-ben ugyanis a József Attila Irodalmi Stúdió Könyvtára sorozatban Vállalkozás az örömre címmel már megjelent egy füzetnyi verse. Már ekkor kész költőként lépett a nyilvánosság elé. Korábban írt verseit - első költői zsengéit - nem publikálta.

Finta Évalírájának java részét bölcseleti, meditatív versek teszik ki. Fő témája a környező világ és benne az ember. Létünk - a múlt, jelen és jövő - izgalmas kérdéseit veti fel és keresi rájuk a választ. A meg nem állítható, múló idő, a folyton megújuló élet titkait feszegeti. Óda ez, nem panasz című versében is ez a kérdés foglalkoztatja:

egy vagy mindennel, ami haldokol
egy vagy mindennel, ami születő
e halhatatlan múló vagy magad
s bezárod, hogy kinyisd előttünk
dagadozó s omló határaidat.

Lényegében ugyanerre a kérdésre keres választ a kötet címadó versében, s ide sorolható még néhány verse, kiváltképpen a Változatok a teljességre című is.

Az élet értelmét a munkában látja. A cselekvő, alkotó ember dicséretének hangja cseng ki ezekből a verssoraiból:

Ki tenni tud, nem vár csodát:
ültet, követ farag, tanít,
és észrevétlen alakít
ritmusból gyöngy-harmóniát.
(Ritmusból harmóniát)

Finta Éva sokat tanult - főként kifejező eszközök tekintetében - József Attilától, Radnóti Miklóstól és Nagy Lászlótól anélkül, hogy utánzójukká vált volna. Öntörvényű költő ő, aki szuverén módon alakította ki saját hangját. Nem sablonosan, a megszokottól eltérően tud írni tájélményeiről is:

Tele reménnyel már az élet.
Tavaszba fordult nevetés
szivárványozza fel a képet -
táj - önmagammá ébredés.
(Tele reménnyel)

Illúziót keltő, szép tájleíró verse a Borzsa-vidék.

Verseinek nagyobb hányada kötött formájú, kisebb része szabad vers. Az előbbiek közelebb állnak alkatához. Akad kötetében néhány népi hangvételű, népdalszerű vers is. Ilyenek a Dalocska, az Ugratás, a Szederinda - dal, vagy a múltat, jelent és jövőt idéző Idő - fogalmak című verse:

Három ketrec némaság:
mindegyike szép virág -
csak a jelen illatos -
beszippantod, s elhagyod.

Lírájáról szólva egyik interjújában jelentette ki: "Igyekszem a lényeget megragadn... Félek a banalitástól...
egyre nagyobb felelősséget érzek minden leírt szóért...."

Ez azonban nem mindig sikerül a költőnek. Olykor túlságosan áttételesen fogalmazza meg a mondanivalóját, és ez megnehezíti még a vájtabb fülű olvasó számára is egyik-másik versének megértését. Előfordulnak modoros vagy nyelvileg kifogásolható kifejezések (tavaszosak, hópihéznek, gömösre hurkolt, türelmezni kéne, rejtekezett, stb.) Ezek a fogyatékosságai azonban korántsem érintik lírájának lényegét, és nem csökkentik kötetének értékét. Így hát bízvást mondhatjuk, hogy Finta Éva új verseskötete jelentős hozzájárulás a kárpát-ukrajnai magyar líra eddig elért eredményeihez .

(Kárpáti Kiadó)